Legújabb frissítések

2017. 9. 13.

Feltéve a Gyülekezeti újság leújabb száma

2017. 4. 18.

Frissítve az Igehirdetések hanganyaga.

2017. 01. 14.

Presbiteri szolgálat frissítve


PDF Nyomtatás

 

Dr. Tóth Csaba

1970-ben, hitéletét aktívan gyakorló református családba születtem és nőttem fel, anyai nagyapám pedagógusi pályafutását református kántortanítóként kezdte, apám szülővárosomban több ciklus óta és jelenleg is presbiter.

Nős vagyok, a feleségem is régi, hitét mindvégig gyakorló református családból származik. Egy gyermekünk van, aki idén érettségizett a Baár-Madas Református Gimnáziumban, jelenleg a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedés- és Járműmérnöki Karának első éves hallgatója.

A Budapest-Angyalföldi Református Egyházközségnek 2007-ben lettem – feleségemmel együtt – tagja, azt követően, hogy a XIII. kerületbe költöztünk. Előtte a Budapest Kálvin téri Református Egyházközség tagjai voltunk, ott kötöttünk házasságot és gyermekünk is ott lett megkeresztelve. A hitéletbe – látva és érezve a gyülekezet erejét – igyekeztünk aktívan bekapcsolódni. Ez alól fiunk sem kivétel, hiszen 2013-ban a gyülekezetben konfirmált és azóta szintén az egyházközség tagja.

Jogász végzettséggel rendelkezem, a Magyar Honvédség hivatásos főtisztjeként a Honvéd Vezérkarnál dolgozom. A gyülekezetet presbiterré történt megválasztásom óta jogi segítségnyújtási feladatokat ellátva is szolgálom, emellett 2015. óta a Budapest-Északi Református Egyházmegye egyházmegyei jogtanácsosa vagyok.

Módosítás dátuma: 2017. október 07. szombat, 08:24
 

Képek - Konfirmáció 2015

Angyalföldi Lelki Útravaló

 

 

"A keresztyénség dicsősége a megbocsátás általi hódítás"

William Blake


40. hét

Október 2-8.

Hétfő - 17 óra
Konfirmáció I.
18 óra
Konfirmáció II.
18 óra
Ifi

Szerda - 10 óra
Gyülekezeti Bibliaóra

Csütörtök - 18 óra
Diakóniai bibliaóra

Szombat - 17 óra
Házaspár-kör

Vasárnap - 10 óra
Családi Istentisztelet
a hittanos gyerekek szolgálatával


41. hét

Október 2-8.

Hétfő - 17 óra
Konfirmáció I.
18 óra
Konfirmáció II.
18 óra
Ifi

Kedd - 9.30 óra
Kórházmisszió

Szerda - 10 óra
Gyülekezeti Bibliaóra

Szombat - 7 óra
Őszi buszos kirándulás

Vasárnap - 10 óra
Istentisztelet


Gyülekezeti programjainkról bővebb információ
a Naptár menüpontban

 

 

Google+