Legújabb frissítések

2017. 9. 13.

Feltéve a Gyülekezeti újság leújabb száma

2017. 4. 18.

Frissítve az Igehirdetések hanganyaga.

2017. 01. 14.

Presbiteri szolgálat frissítve


PDF Nyomtatás

 

Nagy Gábor

1964 december 31-én születtem Újpesten.
Angyalföldön a Babér utcai templomban lettem megkeresztelve Római Katolikusként.
Nem voltam még két éves, amikor kőbányára költöztünk. Itt végezetem el általános iskolai tanulmányaimat, a Kovács László Általános Iskolában. A ma Gundel Károly nevével jelzett Vendéglátó Ipari Szakközép és Szakmunkásképző Iskolában szereztem meg az érettségi bizonyítványt 1983-ban.
1991-ben kötöttünk polgári házasságot feleségemmel. (Kerek Mária)

1998-ban költöztünk Angyalföldre. Tíz éve vagyunk az Angyalföldi Református Gyülekezet tagjai.
Itt az Isten színe és a gyülekezet tagjai előtt erősítettük meg házassági eskünket, és részesült a keresztségben gyermekünk Matyi 2008-ban.
Hat éve lettem megválasztva presbiternek. Részt veszek a gyülekezeti újság elkészítésében és vasárnaponként egy kis imaközösségben az Istentisztelet előtt, ahová szeretettel hívogatom a testvéreket.
Felnőttként konfirmáltam 2011 április 24-én.

Módosítás dátuma: 2017. október 07. szombat, 07:39
 

Képek - Konfirmáció 2015

Angyalföldi Lelki Útravaló

 

 

"A keresztyénség dicsősége a megbocsátás általi hódítás"

William Blake


40. hét

Október 2-8.

Hétfő - 17 óra
Konfirmáció I.
18 óra
Konfirmáció II.
18 óra
Ifi

Szerda - 10 óra
Gyülekezeti Bibliaóra

Csütörtök - 18 óra
Diakóniai bibliaóra

Szombat - 17 óra
Házaspár-kör

Vasárnap - 10 óra
Családi Istentisztelet
a hittanos gyerekek szolgálatával


41. hét

Október 2-8.

Hétfő - 17 óra
Konfirmáció I.
18 óra
Konfirmáció II.
18 óra
Ifi

Kedd - 9.30 óra
Kórházmisszió

Szerda - 10 óra
Gyülekezeti Bibliaóra

Szombat - 7 óra
Őszi buszos kirándulás

Vasárnap - 10 óra
Istentisztelet


Gyülekezeti programjainkról bővebb információ
a Naptár menüpontban

 

 

Google+